2011 május 26-ra, apa szülinapjára vártuk Emmát. A szülészünk már a 18 héten említett valami toxémia félét, de bíztunk benne, hogy sok pihenéssel majd csak kihúzzuk májusig.
Panni egyre izgatottabb lett a kistestvér születésének közeledtével. Már elkezdtük volna Emma szobájának a kialakítását (festés, szőnyegpadló csere, bútorok beállítása, stb.), amikor március 13-án anya erős gyomorfájásra kezdett el panaszkodni. "Biztos nyomja a gyomrot a baba vagy sok a gyomorsav" olvastuk a neten, de nem múlt el és 14-re már szinte elviselhetetlen lett. Elindultunk az ügyeletre. Hát, inkább erről nem írok semmit, egy kis mosoly, nyom a baba, sok a sav, stb. "Egy kanál szódabikarbóna + víz, jó lesz, higgye el". Vérnyomást nem mértek!
Hazaérkezés után anyának nagyon elkezdett fájni a feje, ami semmitől sem múlott el. A vérnyomása is felment, megbeszéltük, hogy reggel irány a kórház. Lefeküdtünk aludni, hárman Pannával egy szobában, mert anya kérte aludjunk vele (késett az új ágy és kényelmetlen volt neki a régi). Megérezte a bajt.
Éjfél előtt azt mondta, hogy talán jobb a feje. Aztán már csak az eklepsziás(?) rohamra ébredtem.
Sok minden történt, a lényeg, hogy mentő, sürgőségi, szülészet sorrendben március 15-én 2 óra 15 perckor megkellett születnie Emma Petra lányunknak. Anyát egy és fél órán keresztül műtötték, magas vérnyomása miatt nem akart elállni a vérzése, de aztán őt is kitolták végre a műtőből.
Anya a felnőtt intenzív osztályra, Emma a PIC-re került.
Emma 29 hétre született 990 grammal.
Anya hála Istennek semmire nem emlékszik az egészből, Panna és Apa pedig csak a jóra fog emlékezni.
